20 éves a Szent Pál Akadémia - HSE!

Csapatunk, a Szent Pál Akadémia Fc 1999-ben alakult. Ezidő alatt felnőtt “A” csapatunk a BLSZ IV-ből indulva egészen a BLSZ I-ig jutott, majd az MLSZ versenyrendszer átszervezésekor a BLSZ II-ben kapott helyet, jelenleg is itt szerepel, ám a 2019/2020-as szezonban is reális esélyekkel küzdhet a feljutásért!

2018 áprilisától pedig szakmai együttműködés kezdődött az olasz FC Internazionale Milanoval! A projekt neve INTER Academy, melynek hatására folyamatosan nő a csapatnál játszó gyerekek száma, ami jelenleg országosan mintegy 250 főt számlál. Budapesten kívül Debrecenben és Salgótarjánban tartunk képzéseket az Inter metódusa alapján, a tervek szerint a helyszínek száma hamarosan tovább nő! :)

Az egyesület küldetésének tekinti, hogy támogassa a magyar tehetségeket, illetve lehetőséget kínáljon a fejlődésre a fiatal magyar labdarúgóknak, hogy minél magasabb szintre eljussanak, miközben erkölcsileg, emberileg is minőségivé válnak! Olyan játékosokat szeretnénk felnevelni, akik a pályán, és magánéletben egyaránt példamutatóak, és mintájukat sokan követhetik.

Azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a fiataloknak nyugodt, családias légkört, “pornográf tartalmaktól mentes öltözőt” biztosítva, erős erkölcsi értékrendre, tiszta beszédre tanítsuk őket.

Dosa Gyozo_Inter Academy Camp Budapest-24.jpg

A játékosokkal való kapcsolattartás ma már nem korlátozódik az öltöző falai közé.
A játékosoknak érezniük kell, hogy értük vagyunk, és az edzőknek kellőképpen elhivatottnak kell lenniük, hogy ezt meg tudják valósítani!
Példamutatóan kell beszélniük, viselkedniük, képviselve a keresztény értékrendet!

2018 szeptemberétől az Interrel való szerződés alapján 1 vagy 2 olasz edző folyamatosan Budapesten tartózkodik a szezon folyamán. A gyerekekkel megfelelő végzettséggel rendelkező edzőink foglalkoznak, akiknek az olasz edzők rendszeresen továbbképzéseket tartanak, valamint az ő irányításukkal zajlanak az edzések, felügyelik a szakmai stáb munkáját, és javaslatokat tesznek a működésünkkel kapcsolatban.

Az egységes szakmai program bevezetése 2019 januárjától valósul meg. Az egymásra épülés megjelenésével, olyan szisztémával szeretnénk felkészíteni az ifjú labdarúgókat, amelyből a felnőtt csapatunk számára értékes játékosok is, és az akadémiai képzésbe bekerülni képes egyének is kikerülhetnek.

A 2019/2020-as szezonban pedig bevezetésre kerül a személyre szabott, egyéni képzési terv, amelyet  a tehetséges játékosoknál speciális képzés is kiegészít.